Hunyadi Mátyás megfestése
Hunyadi Mátyás megfestésénél jóval könnyebb dolgom volt, mint az édesapjánál, Hunyadi Jánosnál. Az eltelt évszázadokból rengeteg festmény és szobor őrzi alakját, az egészen fiatal Mátyástól kezdve, a reneszánsz uralkodón át, a harcos királyig. Kardos Tibor így ír külsejéről a Ki volt Mátyás király? című könyvében: „Egyéniségét könnyebb megragadni, mint külsejét, de a különböző leírások alapján mégis elibénk tűnik arca, alakja. Termete középmagas volt, felsőteste viszonylag erőteljes, lába kissé hajlott: mind a kettő a magyar lovas emberre jellemző. Pirospozsgás, élénk arcán erős áll, s a híres, szellemes Mátyás-orr uralkodott. Fején elomlott dús, gesztenyerőt haja. Mindehhez öntudatos járás, éles tekintet, élénk mozdulatok, szenvedélyes arcjáték járult.”
Hasonlóan a nemes elődhöz itt is a modernebb ábrázolásra törekedtem, viszont a jellegzetességeket igyekeztem megtartani. Azt már az elején eldöntöttem, hogy a fiatal harcos királyt fogom megfesteni, ahogyan azt is, hogy háborúk mellett a tudománynak is meg kell jelennie a karakteren, ezért bár a jobb kezét a kardja markolatán nyugtatja, a balban egy Corvinát tart (a borító saját ötlet, csak jellegében hajaz a fennmaradt kódexekre).
Kiinduló alapnak Székely Károly 1945-ös Mátyás szobrát választottam, mely Kőszegen található. Kiváló alkotás, rengeteg szép részlettel melyek engem is megihlettek. Azonnal megfogott a vállán átvetett köpeny a lánccal (ugyanez a motívum Zala György 1905-ben készült szobrán is megfigyelhető mely a Hősök terén áll). Nagyon tetszett a páncél kialakítása, különösen a vaskesztyűké.
Az arcán sokat fiatalítottam, viszont a frizura megmaradt, akárcsak az arany babérkoszorú, ahogy az a kolozsvári lovas szobron is látható, mely Fadrusz János leghíresebb alkotása, pályájának csúcspontja és megkoronázása. Szintén tőle vettem át a kard markolatgombjának a kialakítását, tisztelegve mindezekkel a motívumokkal a régi mesterek előtt.
A megfelelő referenciák összeválogatása után kezdődhetett a munka. Ismételten a körvonalak megrajzolásával kezdtem, többféle beállítást is kipróbáltam, de végül ezen tudtam a legtöbb részletet megmutatni a karakterből. A kardtokra illetve a kódexre felkerült a Hunyadiak címer állata, a holló szájában gyűrűvel, a borítón kiegészülve a holddal és a csillaggal.
Miután elkészültem a vázlattal és kihúztam a kontúrokat jöhetett a színvilág összeállítása. Hamar eldöntöttem, hogy a kék szín fog dominálni, hiszen ez a szín szimbolizálja a bölcsességet, a becsületet és a nemességet, így a köpenye mellett megjelenik a könyv középpontjában is (illetve a későbbi teljes minták hátterében). A páncél fémes színeit igyekeztem sok arannyal feldobni. A hajának, a kardtoknak illetve a könyvének barna színe háromszögbe foglalja a karaktert, a zöld ékkövek a kard markolaton és a corvina szélein pedig összekapcsolja a háborút és a tudományt.
Ezután következett az első és legsötétebb tónus, mely egyben meghatározta a jobbról érkező fény irányát is.
Egy újabb tónus réteg még plasztikusabbá tette a figurát, figyelve a csillanásokra és a különböző anyagokra.
Végül a bal oldalát megvilágítottam egy erős kék fénnyel, illetve ahol szükségét éreztem még világosítottam vagy sötétítettem a figurán.
Amikor a minták összeállításával foglalkoztam úgy éreztem illene mégiscsak egy hagyományosabb ábrázolási móddal is tisztelegnem a nagy király előtt, így egy másik grafika is készült, a már fentebb is említett Fadrusz János lovas szobra alapján.
Régi álmom vált valóra ennek a képnek a megfestésével, hiszen bár a történelmünkben rengeteg nagy király feltűnik, hódítók, tudósok és hadvezérek, én mégis mindközül a legszívesebben Hunyadi Mátyásra gondolok vissza. Arra a bölcs reneszánsz királyra, akinek uralkodása alatt a Magyar hatalmas és erős nép volt, akire bármely honfitársunk büszkeséggel gondolhat vissza, aki tudta jól: a világon élni csak hősként érdemes!
Bodnár Balázs
HA TETSZETT A CIKK OLVASD EL A HUNYADI JÁNOS MEGFESTÉSÉT BEMUTATÓ ÍRÁST IS!
További képek melyekből ihletet merítettem:
1, Gábor Éva Mária: Hunyadi Mátyás (Ópusztaszer)
2, Kecskeméti stúdió: Mesék Mátyás királyról
3, Mayer Ede: Mátyás király (Budapest, Rákóczi út 19.)
4, Vagyóczky Károly: I. Mátyás portréja (1000 Ft)
5, Róna József: Hunyadi Mátyás (Országház - nyugati homlokzat)
6, Giovanni Dalmata: Mátyás portréja (Szépművészeti múzeum)